A Barcaldine Napló – Búcsú Aramactól

A Barcaldine Napló - Búcsú Aramactól pin hu

Hat hetet töltöttem Aramacban, mialatt egy bárban dolgoztam annak érdekében, hogy meg tudjam hosszabbíttatni a Working Holiday vízumomat még egy évvel.

Tisztán emlékszem a napra, amikor elhagytam Aramacot.

Éppen a szabadnapomat töltöttem, hasaltam az ágyon és írogattam, amikor valaki kopogott. Amikor kinyitottam az ajtót, a pub menedzsere állt ott. Kicsit zavarodottnak tűnt, talán egy kicsit kimerültnek is.

Kérlek gyere át a bárba, amilyen hamar csak lehetséges. – mondta, majd sarkon fordult és elment.

Valami rossz történt.

Nyilvánvaló volt. Vagy talán én csináltam valamit? Ismered azt az érzést, amikor állsz a reptéren, várod, hogy sorra kerülj a biztonsági ellenőrzésen és közben reménykedsz, hogy véletlenül sem pakoltál be egy bombát sem a táskádba? Nagyjából így éreztem.

A hátsó ajtón keresztül mentem be. A másik backpacker lány ugyanolyan zavarodott volt, akárcsak én.

Aztán megláttam a másik bármenedzsert is. Sosem jöttek együtt ide. Valaminek tényleg történnie kellett.

Az egyikük odalépett hozzánk és így szólt:

Azonnal be kell zárnunk a bárt. A tulajdonos meghalt.

Megannyi kérdés futott végig a fejünkben. Majd maga a megmásíthatatlan tény is, hogy egy ez most tényleg megtörténik.

The Barcaldine Diary - Leaving Aramac 1

Ahogy álltam a bár közepén és körbenéztem, láttam, hogy mindenki legalább annyira tanácstalan és elveszett, mint én. Nem tudtuk, mit tegyünk. Nem tudtuk, hogy mit reméljünk.

Így, akárcsak néhány droid, akik ugyan értik az emberi érzéseket, de nem igen élik meg, elkezdtük bezárni a bárt.

Hazaküldeni mindenkit anélkül, hogy akár egy kérdésre is felelnénk.

Felmosás.

Felsöprés.

Poharak elmosása.

És így tovább.

Úgy tűnt mindez hiába való, hiszen tudtuk, hogy a holnap már nem lesz ugyanolyan. Már nem lehet ugyanolyan.

Őszintén, egyáltalán nem ismertem a tulajdonost. Találkoztunk néhányszor, de nem ismertem. Az egyetlen dolog, amit tudtunk, hogy most be kell zárni a bárt.

Nincs többé munkánk.

Az érzés, hogy ott vagy a semmi közepén és nem tudod, mit hoz a holnap, egyszerűen bénító.

The Barcaldine Diary - Leaving Aramac 2

Az este furcsán nyugodtan telt.

Csak ültünk a verandán, bámultuk a csillagokat és beszélgettünk.

Igen nehéz leírni, hogy éreztem. Nem mintha túl közel álltam volna Dave-hez, de mégis. Ha nagyon szavakba szeretném önteni, akkor valahogy így tudnám: az a fajta érzés ez, amikor nyakig ülsz a fűben, ami bármikor megtörténhet és semmit nem tudsz tenni, bárhogy is próbálkozol. Így csak kihúzol egy széket, leülsz és hagyod, hogy történjen, aminek történnie kell.

Búcsú Aramactól

Másnap a valaha volt bár menedzserek egyszer csak megjelentek, hogy közöljék: nem vagyunk egyedül és megyünk velük hozzájuk.

Haza.

Még mindig össze voltunk zavarodva. Boldogok voltunk és mégsem. Megkönnyebbültünk és mégsem. Így csak tettük, amit elvártak tőlünk. Pakoltunk, takarítottunk, beültünk az autóba és mindent magunk mögött hagytunk.

Amikor megérkeztünk a Shakespeare Hotelbe, teljesen le voltunk nyűgözve. A káprázatos, öreg épület egyszerűen ámulatba ejtő volt.

Mi több, saját szobánk lett, séf főzött ránk és a napnyugta, amit az erkélyünkről nézve az egyik legszebb dolog, amit valaha láttam.

Ugyan még mindig el voltunk veszve kicsit és nem igazán tudtuk, hogy mit is kellene tennünk, mit is várnak el, így ott segítettünk, ahol tudtunk.

Lányok, hétfőig még van 3 nap. Csak lazítsatok és élvezzétek a helyet! – mondta a bármenedzser.

Mi megpróbáltuk, viszont a bizonytalanság az ember egyik legnagyobb ellensége, így csak arra tudtunk gondolni, hogy mi fog történni hétfőn.

Lesz-e munkánk?

Meddig maradhatunk a Shakeyben?

És még sok más egyéb.

Nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb és hatékonyabb mindent túlgondolni, mint egyenesen rákérdezni…

The Barcaldine Diary - Leaving Aramac 3

Végül csak elérkezett a hétfő, így leültünk, hogy beszéljünk a jövőről.

Egyikünk dolgozhat a Shakeyben, a másik pedig mehet a Railwaybe vagy a Commercialbe, mivel ők is keresnek segítséget.

Mind a ketten maradhatunk a Shakeyben, ameddig csak akarunk.

Én lettem a Shakespeare Hotel legújabb bártendere, míg a másik lány elkezdett dolgozni a Railwayben a földkeregség egyik legédesebb hölgyeményének a társaságában.

Nos, így kötöttem ki Barcaldine-ban.

Ha most az jár a fejedben, hogy mindez messze elég indok ahhoz, hogy imádjam az Aramac Hotel valaha volt bármendezsereit, akkor jól gondolod.

Viszont ez még csak a kezdet volt.

The Barcaldine Diary - Leaving Aramac pin en
Még több poszt a Barcaldine Napló sorozatból

I would like to hear from you

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..